Rendszerüzenet

PROTESTÁNS ÜZENETEK- Időszaki kiállításunkhoz kapcsolódik Petrőczi Éva írása

PROTESTÁNS ÜZENETEK- Időszaki kiállításunkhoz kapcsolódik Petrőczi Éva írása

„Az általános iskolásoktól az akadémikusokigmindenkinek

Május 20-án csöndes, de tartós hatású ünnepi pillanata volt a reformáció 500. évfordulóját számtalan módon és helyszínen elevenné tévő 2017-es esztendőnek. Ekkor nyílt meg, A reformáció emlékezete a kora újkori Magyarországon című konferencia tudós résztvevőinek sok örömet és meglepetést szerezve, a híres debreceni Nagykönyvtár második emeleti, történelmi hangulatú terében a Protestáns üzenetek című időszakos kiállítás, amely a Magyar Nemzeti Múzeum IGE-IDŐK című tárlatának „kistestvére.” Ez a meghatározás nem minőségi különbséget jelent, csupán a kiállított tárgyak szerényebb számát, s a jóval kisebb alapterületet. Egyebekben egy nagyhatású, egyszerre informatív és szórakoztató összeállítás szemlélői lehetnek mindazok, akik hétfőtől-szombatig bármelyik napon, 10 és 16 óra között ellátogatnak ide, debreceni kirándulásuk értékes részeként, mostantól egészen október 31-ig, a reformáció emlékünnepének napjáig. A rendezők azonban – a jó fogadtatásra és nagy érdeklődésre való tekintettel – már latolgatják az esetleges hosszabbítást is.

            Igaz, hogy a tárlat első látogatói egy tudós társaságból, a régi magyar irodalom kutatóiból verbuválódtak, ne feledjük azonban dr. G. Szabó Botond gyűjteményi igazgató szavait, aki a kiállítás rendezője, s forgatókönyvének írója is: „Ez a kiállítás az általános iskolásoktól az akadémikusokig mindenkinek szól.” E rokonszenves programnyilatkozat nem csupán – protestáns egyházi kifejezéssel élve – „váradalom”, hanem maga a teljes és örömteli megvalósulás. G. Szabó Botond és közvetlen munkatársai, Keczán Mariann, Oláh Róbert, illetve az egész kollégiumi műhely, minimális költségvetésből, asztalvitrinekkel, a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Déri és a Hajdúsági Múzeum, a Sárospataki Múzeum és a Debreceni Csokonai Színház, továbbá magánszemélyek segítségével hétköznapi csodát vittek véghez. Igazi „reformációs világot” teremtettek. A látogatókat minduntalan megszólító, a passzív szemlélődésből kiemelő, interaktív kiállítás ez, amely egyszerre figyel és figyelmeztet a hitújítás külföldi és magyar, sőt, külön és hangsúlyozottan debreceni értékeire. Mégpedig úgy, hogy közben megbecsüli a katolikus értékeket is, hiszen a terem előterében a Napfivér, Holdnővér című Assisi Szent Ferenc-film egyik részletével nézhetünk szembe, illetve Hyeronimus Bosch Széles kapu-keskeny út ábrázolásával; e két fogalom a református gondolkodásnak is fontos eleme.

            Találkozhatunk ebben a viszonylag szűk térben a skót reformátor, John Knox gondolataival, Luther, Kálvin, Méliusz és az erdélyi fejedelmek szellemi örökségével, Kölcsey halotti leplével, s egy aranyozott ezüst kupával, amelybe bele van vésve Nagyszalontai Toldi Miklós neve, továbbá a református pedagógia nagyjaival, Apáczai Csere Jánostól Karácsony Sándorig… Visszaköszönnek ránk a korai huszadik század református hősei is, politikusok, mint Tisza István, továbbá egy, a holokausztnak hadat üzenő, magas rangú katona, Koszorús Ferenc vezérkari ezredes, akinek Amerikából érkezett hagyatékát debreceni rokona, dr. Czeglédy Mária adta át a kiállítás megálmodóinak.

            De ne feledjük az írók jelenlétét sem: a közvetve már említett, ugyancsak az idén említett Arany mellett Kölcseyét, Németh Lászlóét, Kiss Tamásét (aki ifjú éveiben nem csak finom hangú költő volt, hanem tehetséges grafikus is!), továbbá Ady Endréét és Móricz Zsigmondét, akiket komoly relikviáik mellett jellegzetes kalapjuk és sapkájuk képvisel. És természetesen Szabó Magdáét, akinek kisvilágát sok látnivaló idézi fel; ezek közül talán a legbeszédesebb az Ókút-ban is megemlített gályarab-ősét közénk hozó, 19. századi Kiss Bálint-festmény, A gályarab búcsúja.

             Hadd tegyek említést személyes kedvenceimről is. Az első egy világhírű, de nem azonosított szerzőjű festmény: A gyertyatartóba helyezett lámpás, amelynek származási helye Észak-Hollandia (1650/1700). A kép eredetijéhez kétszer is elzarándokoltam, az utrechti Katalin-kolostor Múzeumban. A második ilyen számomra több mint puszta tárgy Újfalusi Ferenc sárándi református lelkész gazdagon illusztrált fizikajegyzete 1767-ből, a harmadik pedig az erdélyi református nagyasszony, Árva Bethlen Kata emlékirat- és levélíró, tudós gyógyító alakját közénk hozó színházi jelmez. Harmadikként, végül, de nem utolsó sorban pillantsunk a kiállítás látogatóitól búcsúzó textil-háttérre, amely a kereszténység családfáját ábrázolja, az egyik legnagyobb hívő gondolkodó, az amerikai-angol T. S Eliot szavaival: „Egy fát nem lehet felépíteni, csak elültetni lehet…” Maradéktalanul igaz ez a reformáció ötszáz esztendős fájára is. Amelynek növekedését e nagy gonddal és szeretettel létrehozott látvány-együttes híven, s minden felekezetnek élményt és tanúságokat kínáló módon ábrázolja. Harag és részrehajlás nélkül.

                                                                                                                                              Petrőczi Éva