A Kistemplom legrégebbi úrasztali edénye

A debreceni Kistemplom számos 17–18. századi kiemelkedő ötvösművészeti remeket őriz, amelyek a kassai és kolozsvári ötvösség között összekötő kapcsolatot jelentő debreceni ötvösök alkotásai. Ekkor e két szabad királyi város nagyhírű ötvöseivel egyenlő színvonalon alkottak a cívisváros mesterei.

A legkorábbi évszámmal ellátott tárgy egy kisméretű lapos tál. A tányérok egyszerű formájából következik, hogy sok jellegzetességet nem fedezhetünk fel rajtuk. Ilyen ez a kenyérosztó tálka is, amelynek viszonylag keskeny karimáján a liliomos orrú szalagkeret díszítése gyakorlott kezet mutat, a név és az évszám elhelyezése szabályos: „Juhos Borbála 1628”.

A tányér alján hátul jelzéssel ellátott (ED), amely alapján Debreceni Ötvös Jánost tarthatjuk készítőjének. Feltétlenül utalnunk kell azonban arra, hogy az ötvöstárgyakon megjelenő évszám általában az ajándékozás idejét rögzíti, ami nem biztos, hogy egybeesik a készítés idejével. Egy értékes edényt ugyanis jóval később is lehetett adományozni, mint amikor készítették. Számos példát láthatunk erre a református gyülekezetekben.

Ebben az esetben sem lehetünk biztosak abban, hogy a tál 1628-ban készült. Annyit tudtunk eddig erről az ED monogramú mesterről, hogy levéltári adatok 1612 és 1619 között maradtak fenn róla. E tál alapján tehát felmerül, hogy vagy tovább élt az eddig ismert adatoknál, vagy pedig a korábbi munkáját később látták el felirattal.

A Juhos családnév ismert volt Debrecenben. A 17. század elején több alkalommal is volt Juhos Ferenc Debrecen főbírája, 1627–1639 között hat éven át töltötte be a főbírói hivatalt. A 17. században gyakori volt, hogy a debreceni polgárasszonyok adakoztak a templomoknak. Az úrvacsorai felszerelések – edények és terítők – tekintélyes része az ő adományaikból származott. Juhos Borbáláról maradt fenn egy másik hasonló adat: később 1631-ben Miskei István özvegyeként az ura könyvtárát adományozta a debreceni iskolának.

Érdekes végül az, hogy a tálon olvasható 1628-as évszám egybeesik a Nagytemplom renoválásának az idejével. Tehát akár a megújult templom egyik első klenódiuma is lehetett ez a tál? Vagy pedig annak az egyik bizonyítéka lenne, hogy ekkor már létezett az András-templom mellett a második istentiszteleti hely is a városban, s ekként maradt a Kistemplomra ez a szép ezüst tál?

P. Szalay Emőke