A panyolai véka

A népmesékben a szegény ember egy véka lisztet kér kölcsön a gazdagtól. Az őszinte, egyenes ember nem rejti véka alá a véleményét. De a biblia magyar fordításában is többször szerepel ez a szó. Az Ószövetségben mennyiséget jelent, az Újszövetségben pedig egy példázat része: „Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék és fényljék mindazoknak, akik a házban vannak.” (Mt 5,15)

A véka egy mérőeszköz, amely a 19. század végéig a mindennapi élet része volt. Gabonaféléket, lisztet, hüvelyeseket, de akár csöves tengerit is mérhettek vele. 1874 óta hivatalos mértékegység a méter és a kilogramm Magyarországon. Azelőtt minden nagyobb központnak és területnek saját mértékrendszere volt a híg- és száraz anyagok térfogatának mérésére. A véka országosan ismert mértékegység volt, de leginkább a Felvidék keleti részén, a Partiumban és a Tiszaháton használták Bogdán István kutatásai szerint. A vékától kisebb egység az icce, nagyobb egység a mérő illetve a köböl volt, mely utóbbi a véka négyszerese. A mértékek közötti viszonyszámok a történelem során sokat változtak, helytől, időtől függött a nagyságuk. A mértékek egységesítésére már évszázadok óta törekedtek. A 19. századra a véka 31 litert jelentett, és a vele mért búza kb. 23 kg-nak felelt meg. 1833-ban az udvari kamara a helytartótanáccsal összegyűjteti a Magyarországon használt mértékek etalonjait, hogy hivatalos nagyságukat pontosan meghatározzák.

Ebben az időben készült a panyolai véka a református gyülekezet számára. A csonkakúpot formázó teste 31,34 literes. A 19. században egy beregi véka= ¼ beregi gabonaköböl = ½ pozsonyi mérő = 31,04 liter, illetve 23,28 kg búzának felel meg. Egy debreceni gabonaköböl = 4 helyi véka = 2 pozsonyi mérő = 124,16 1, illetve 93,12 kg búza. Ugyanekkor Szatmárban a feljegyzések szerint a félmérő egy vékát tesz ki. A Bihar vármegyei Esztár gyülekezete 1888-ból szintén úgy rendelkezik, hogy egy véka búza 23 kg, egy véka zab 15 kg legyen. Tehát a Tiszántúlon általánosan ezt a vékanagyságot ismerték.

A véka készülhetett fából egy darabból kivájva, fakéregből vagy deszkákból a bognár műhelyében. Ez utóbbi igaz a panyolai vékára is. A 19. században még gyakran előfordult, hogy a fizetéseket természetben, vagy részben természetben adták, pl. a harangozóét. Tehát bizonyos mennyiségű vékával mért gabonaféle is tartozhatott hozzá. A gyülekezeteknek voltak földjei, és az azon termett gabonát, a termést is a vékával mérték. Vagy köböllel, ami a következő nagyságú űrmérték volt.

Az 1809-es egyházkerületi összeírás szerint a panyolai prédikátornak két háromvékás földje volt, és egy fél vékás kenderföldje. Ezzel tulajdonképpen a földterület nagyságát adták meg. A háromvékás földterület akkora, amelybe három véka búzát lehet vetni.

Hegedűs Gyöngyi