A kiállítás arra a kérdésre keresi a választ, hogy miért éppen Debrecen válhatott a magyar reformátusság egyik legfontosabb (egyes korszakokban egyetlen) támaszává. A 16. század ugrásszerű fejlődést hozott a település ...
A kiállítás arra a kérdésre keresi a választ, hogy miért éppen Debrecen válhatott a magyar reformátusság egyik legfontosabb (egyes korszakokban egyetlen) támaszává. A 16. század ugrásszerű fejlődést hozott a település életében. A szabad királyi városokhoz képest korábban jelentéktelen mezőváros a reformáció befogadása után a Tiszántúl egyházi, kereskedelmi és kézműipari központjává növekedett. A szinte városállami önállósággal élő színmagyar „Keresztyén Respublika”, a kor legnépesebb hazai települése két évszázadon át „egy test és egy lélek” volt református egyházával. A helvét reformáció mélyen, kizárólagosan és generációkon át formálhatta a társadalmat akkor is, amikor más protestáns központok lehetőségeit a központi hatalom és saját katolikus földesuraik egyaránt korlátozták. A Tanács a mértékletes életmód, a tiszta családi élet és a jó erkölcsök őre volt, tiszte gyakorlását ószövetségi törvényekre alapozta. A legnehezebb időkben Debrecennek és Kollégiumának volt köszönhető, hogy a történelmi Magyarország 1200 református egyházközségének népe nem maradt lelki és szellemi vezető nélkül.
Debrecen történelmi szerepét joggal hasonlították Kálvin városáéhoz. A „magyar Genf” főként nyomdája és iskolája által vált véleményformáló hatalommá. Míg a magyar nyelvű könyvek aránya a 16–17. századi Magyarországon 30% körül volt, Debrecenben meghaladta a 70%-ot. Amikor a nyomda alapítója, Huszár Gál „egész Magyarország és Erdélység világosító lámpásának” nevezte Debrecent, Kálvin Genfről szóló mondatát vette át: „Genfnek világító lámpásnak kellene lennie, azok megvilágítására, akik még távol élnek az evangéliumtól.”
