Időpont-
foglalás

Fizikaóra Bay Zoltánnal

Kiemelt hír | 2022. 10. 07

A könyvtári napok rendezvényeként 2022. október 5-én szerda délután zajlott le egy kísérleti fizikai bemutató a Debreceni Református Kollégium Múzeumában. Egy régi kollégiumi diák, későbbi nagy fizikus, az MTA tagja, Bay Zoltán halálának 30. évfordulója előtt tisztelegve a Református Gimnázium tanára, Kabály Enikő tartott élménydús prezentációt, Bán István tanár úr közreműködésével. Mesélt a korról, Bay Zoltán felfedezéseiről, s szemléltette ezeket eredeti fizikai kísérleti eszközökkel. Láthatott a népes közönség működés közben Hérón kútat, s egy ívfénnyel működtetett vetítőt, amin valószínűleg maga Bay Zoltán vetítette a diákjainak majd száz évvel ezelőtt az ég csillagos képét. Ehhez hasonló remek fizikai kísérleteket láthat majd a nagyközönség jövő év tavaszán a Természetkuckó keretében megvalósuló bemutatókon. A fizikai kísérletet Csorba Dávid múzeumi szakigazgató konferálta fel.

Fizikaóra Bay Zoltánnal

A bemutatót követően a Kollégium általános iskolájának és gimnáziumának tanárai, diákjai és a szervezők közösen emlékeztek Bay Zoltánra, majd koszorúkat helyeztek el a Kollégium épületében lévő reliefen.


Nyitvatartás

Ma zárva vagyunk

Nyitvatartási rend megtekintése ›

Megközelítés

Címünk: 4026 Debrecen, Kálvin tér 16.

Térkép megtekintése ›

Belépődíjak

Tájékozódjon a jegyek típusáról és egyéb díjainkról.

Belépődíjak megtekintése ›

További bejegyzések:

Ünnepi nyitva tartás 2025 október/november

Ünnepi nyitva tartás 2025 október/november

Kiemelt hír | 2025. 10. 13

2025.10.23: nyitva 10-16 (1956-os forradalom ünnepe) ingyenes, 2025.10.24: zárva, 2025.10.25: zárva,  2025.10.31: zárva, 2025.11.01: zárva (Mindenszentek napja).

Tovább olvasom
XIV. Templomok Éjszakája 2025

XIV. Templomok Éjszakája 2025

Kiemelt hír | 2025. 09. 03

A Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára és Múzeuma ebben az évben három különböző útvonalú templomtúrára hívja az érdeklődőket 2025. szeptember 20-án, szombaton. A ...

Tovább olvasom
Konferencia és szakmai kirándulás

Konferencia és szakmai kirándulás

Kiemelt hír | 2025. 09. 01

Augusztus 21–23. között Debrecenben tartotta ez évi konferenciáját a Magyarországi Református Egyház Doktorok Kollégiuma. A háromnapos tanácskozásnak a Debreceni Református Kollégium ...

Tovább olvasom