Időpont-
foglalás

KÖZÖS REFORMÁTUS JEGY

Kiemelt hír | 2024. 04. 18

Debrecen a reformáció városa címmel alakítottunk ki új belépőjegy-konstrukciót. A Nagytemplom, a Debreceni Református Kollégium, a Kistemplom, a Debreceni Református Egyetemi Templom és a Kossuth utcai Verestemplom látogatható a közös jeggyel.

KÖZÖS REFORMÁTUS JEGY

 Ezzel együtt indul az a kincskereső és városfelfedező játék, amely online és offline módon is lehetőséget ad a helyszínek mélyebb megismerésére.

„Egyet fizet, ötöt kap” – kezdte a debreceni Kistemplomban rendezett tájékoztatót Fekete Károly tiszántúli püspök. Ezzel a mottóval alakított ki öt résztvevő közös jegyrendszert a Tiszántúli Református Egyházkerület kezdeményezésére. Kiemelte azt is, hogy Debrecen nem „egynapos város”, ezért a közös jegy 48 órán belül használható fel a Debreceni Református Kollégium Múzeumában, a Debreceni Református Egyetemi Templomban, a Kistemplomban, a Nagytemplomban és a Kossuth utcai Verestemplomban.

Katona Ilona, az egyházkerület turisztikai szakértője elmondta: a városfelfedező játék is azzal a céllal készült, hogy a látogatókat ösztönözze mind a négy templom, illetve a kollégium meglátogatására. A játékban az Európa Rádió mobiltelefonos applikációján keresztül és offline is részt lehet venni, utóbbihoz a minden helyszínen átvehető füzet szükséges, melyben a kérdések olvashatók, és a látogatást bizonyító matricákat is ide lehet beragasztani. „Elsősorban fiatalokra számítunk, de családok és akár az idősebb korosztály számára is segítség lehet a helyszínek bejárásában és megismerésében. Illetve nemcsak a turistákat szeretnénk megszólítani, hanem a debrecenieket is hívjuk, hogy fedezzék fel a város református kincseit” – fogalmazott Katona Ilona. Kiemelte azt is, hogy az egyik kérdésre a válasz a Debreceni Egyetem főépülete előtti téren található meg, így egészül ki hat helyszínre a kincskeresés. A játékot tetszőleges sorrendben lehet végigjátszani, aki minden kérdésre helyesen válaszol és összegyűjti az igazoló matricákat is, azt az utolsó helyszínen ajándékkal várják.

A Debrecen a reformáció városa jegyeket – amelyek belépésre jogosítanak mind az öt helyszínre – három helyszínen lehet megvásárolni 2024. április 18-tól: a Debreceni Református Kollégium Múzeumában, a Debreceni Református Nagytemplomban és a Debreceni Református Kistemplomban. A teljes árú belépő 3900-, a diák és nyugdíjas belépő pedig 2200 forintba kerül.

Nyitvatartás

Ma zárva vagyunk

Nyitvatartási rend megtekintése ›

Megközelítés

Címünk: 4026 Debrecen, Kálvin tér 16.

Térkép megtekintése ›

Belépődíjak

Tájékozódjon a jegyek típusáról és egyéb díjainkról.

Belépődíjak megtekintése ›

További bejegyzések:

Ünnepi nyitva tartás 2025 október/november

Ünnepi nyitva tartás 2025 október/november

Kiemelt hír | 2025. 10. 13

2025.10.23: nyitva 10-16 (1956-os forradalom ünnepe) ingyenes, 2025.10.24: zárva, 2025.10.25: zárva,  2025.10.31: zárva, 2025.11.01: zárva (Mindenszentek napja).

Tovább olvasom
XIV. Templomok Éjszakája 2025

XIV. Templomok Éjszakája 2025

Kiemelt hír | 2025. 09. 03

A Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára és Múzeuma ebben az évben három különböző útvonalú templomtúrára hívja az érdeklődőket 2025. szeptember 20-án, szombaton. A ...

Tovább olvasom
Konferencia és szakmai kirándulás

Konferencia és szakmai kirándulás

Kiemelt hír | 2025. 09. 01

Augusztus 21–23. között Debrecenben tartotta ez évi konferenciáját a Magyarországi Református Egyház Doktorok Kollégiuma. A háromnapos tanácskozásnak a Debreceni Református Kollégium ...

Tovább olvasom