Erdős Károly (1887–1971) többgenerációs teológuscsaládba született. Debrecenben, majd Berlinben, Cambridge-ben és Zürichben tanult. Hazatérve öt évtizeden át tanított a Református Kollégiumban és az Egyetemen. Halála után ...
Erdős Károly (1887–1971) többgenerációs teológuscsaládba született. Debrecenben, majd Berlinben, Cambridge-ben és Zürichben tanult. Hazatérve öt évtizeden át tanított a Református Kollégiumban és az Egyetemen. Halála után közel kilencszáz bibliát hagyott a Kollégiumra, ötven éve ebből az adományból alakult ki a kollégiumi Nagykönyvtár mára több ezer kötetet számláló biblia különgyűjteménye.
A Nagykönyvtárban rendezett kiállításon elsőként Erdős Károly családját, diákéveit és tanári pályafutását ismerhetjük meg. A bibliagyűjteményét az eredeti, nyelvek szerinti rendben mutatjuk be, amelyet ő maga alakított ki az 1960-as évekre. A görög, héber, latin, német angol és magyar bibliák során kirajzolódik nem csak Erdős gyűjtői szenvedélye, de az elmúlt évszázadok bibliafilológiája is.
A kiállítást dr. Baráth Béla, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora nyitotta meg, közreműködött a Kollégiumi Kántus Arany János vezényletével és Sárosi Dániel orgonaművész. A tárlat kurátora: dr. Oláh Róbert.