A Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményeinek Múzeuma egy nagyon érdekes anyagot őriz az Admiralitás-szigetekről. A tárgyak (203 db az Admiralitás-szigetekről, 6 db Új-Guineáról és Új-Irlandról, 5 tárgy ...
A Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményeinek Múzeuma egy nagyon érdekes anyagot őriz az Admiralitás-szigetekről. A tárgyak (203 db az Admiralitás-szigetekről, 6 db Új-Guineáról és Új-Irlandról, 5 tárgy Dél-Kelet Ázsiából és némi természettudományos anyag – főleg csigák és kagylók) Molnár Mária misszionárius gyűjteményét képezik, aki 1928 és 1943 között a szigeteken dolgozott.
Molnár Mária 1886. szeptember 11-én született Várpalotán. Később a családja Budapestre költözött, ahol jelentkezett diakonisszaként a Bethesda kórházba: befejezte tanulmányait és hivatásos ápolónő lett. Különböző kórházakban dolgozott, még az első világháború idején is.
Mint a Győri Református Egyházközség diakonisszája 1925-ben Németországba utazott, ahol megismerkedett a Liebenzelli Missziós Intézet munkásságával, és elhatározta, hogy külmissziói szolgálatot vállal. 1928 elején érkezett meg az Admiralitás-szigetekre, és kezdett dolgozni előbb Manus, majd később a kis Pitilu és Pak szigeteken. Először 7 évet töltött kint, majd visszatért rövid időre Magyarországra 1935-ben. A gyűjteményét ekkor hozta magával. Hazájában több helyen tartott előadásokat a kinti élményeiről, majd a következő évben visszatért Manusra. Jelentős ápolónői gyakorlata (a helyi őslakosok a szigeten a „Missis Doctor” nevet adták neki) és kedves lénye biztosította számára a lakosság megbecsülését. A második világháborúban a japán hadsereg elfoglalta Manust és a környező szigeteket. Molnár Máriát 1943 áprilisában a japánok az összes többi, a szigeteken élő misszionáriussal együtt megölték.
Molnár Mária nem volt hivatásos néprajzkutató, mégis nagy hozzáértéssel válogatta ki azokat a tárgyakat, amelyek a legjobban szemléltetik a helyi őslakosság mindennapi életét. Hazaküldött leveleiben megpróbált beszámolni a szigetlakók szokásairól is. Gyűjteményét a Hajdúböszörményben tervezett Külmissziói Iskola múzeumának szánta szemléltető anyagként. Amikor elmondta a Manuson élőknek, hogy szeretné megmutatni saját honfitársainak, hogyan élnek az emberek a szigeten, mindenki igyekezett mindenféle tárgyakat adni, mondván „Missziz, vidd el a te faludba, hadd lássák, hogy mit tudunk!”.
Ottlétekor a szigetcsoport lakosságának száma mintegy 14 ezer fő volt, falvanként 100-200 lakossal. A gyűjtemény ezt az időszakot mutatja be: a lakosság mindennapi életét, háztartási eszközeiket, a halászat - vadászat szerszámait, ruhákat és ékszereket. A fotókon (melyeket ő vagy más misszionáriusok készítettek) láthatjuk az általa említett embereket és életének jeleneteit, amikor éppen játszik velük vagy tanítja az általa annyira szeretett gyerekeket.
Az Admiralitás-szigetek népeinek története meglehetősen jellemző Óceániában. Ez a kis gyűjtemény, mely az ottani nép tárgyi- és szellemi kultúráját mutatja be egyben, a melanéziai kultúrák egészének átalakulási folyamatát is szemlélteti. Ez az életmód, melyet megpróbáltunk megismertetni látogatóinkkal, már javarészt a múlté, nagy vonásaiban letűnt világot tükröz, az 1930-as évek világát.
Az Admiralitás-szigetek mai lakói az elmúlt évtizedek során megtapasztalhatták a „civilizáció” áldásait és átkait egyaránt, s ma már ők is a „fejlődés” általánosan elfogadott irányvonalát követve élnek…
Rabaulban (Új-Britannia) a Molnár Máriáról elnevezett leánykollégium őrzi feledhetetlen emlékét, kedvességét és gitárjának hangját.
