Booking

Konferencia és szakmai kirándulás

Featured news | 01. 09. 2025

Augusztus 21–23. között Debrecenben tartotta ez évi konferenciáját a Magyarországi Református Egyház Doktorok Kollégiuma. A háromnapos tanácskozásnak a Debreceni Református Kollégium adott otthont. A megnyitó plenáris ülés központi témája a háromszázötven évvel ezelőtt gályarabságra hurcolt protestáns prédikátorok és tanítók szenvedéstörténete volt. A tárgykörről a téma neves kutatói értekeztek előadások és kerekasztal-beszélgetés formájában. Ez utóbbi fórum résztvevői Imre Mihály (a Debreceni Egyetem professzora), Csorba Dávid (múzeumunk szakigazgatója), valamint Szabó Előd (tatai lelkipásztor) voltak; beszélgetésüket Hodossy-Takács Előd, az MRE Doktorok Kollégiumának főtitkára moderálta. A pénteki és a szombat délelőtti szekciók munkájába aktívan bekapcsolódtak előadásaikkal közgyűjteményeink munkatársai is: P. Szalay Emőke, Hegedűs Gyöngyi, Ősz Attila, Veress Dániel (Egyházművészeti Szekció), Oláh Róbert, Kovács Teofil, Szabadi István (Egyháztörténeti Szekció) és Kész Barnabás (Egyházi Néprajz Szekció, amely a nevét Egyházi Néprajzi és Muzeológiai Szekcióra bővítette). A szombati záró közgyűlést és az ebédet követően a jelentkezők részt vehettek egy tartalmas művelődéstörténeti kiránduláson is. Az Egyházművészeti Szekció Szamos-menti körútjának résztvevői megismerkedhettek az egykori Szatmár vármegye nevezetességeivel. Cégénydányádon a Kende-kúria várta a látogatókat a Kölcsey-emlékekkel és az angolpark kétszáz éves platánjával, Csengersimán pedig a református templom festett kazettás mennyezetével. Végül az államhatárt útlevél nélkül átlépve Szatmárnémeti emlékeit – elsősorban a Láncos templomot és a város szecessziós épületeit – tekinthették meg a Szatmár Megyei Múzeum művészettörténésze, Fetykó Amália Erika vezetésével. Valamennyi résztvevő nevében köszönjük a szervezőknek a csodálatos élményt!

Konferencia és szakmai kirándulás


Opening hours

We are closed today

View opening hours ›

Getting here

Our address: H-4026 Debrecen, Kálvin tér 16.

View map ›

Entrance fees

Find out about ticket types and other fees.

View entrance fees ›

More posts:

Ünnepi nyitva tartás 2025 október/november

Ünnepi nyitva tartás 2025 október/november

Featured news | 13. 10. 2025

2025.10.23: nyitva 10-16 (1956-os forradalom ünnepe) ingyenes,2025.10.24: zárva,2025.10.25: zárva,2025.10.31: zárva,2025.11.01: zárva (Mindenszentek napja).

Tovább olvasom
XIV. Templomok Éjszakája 2025

XIV. Templomok Éjszakája 2025

Featured news | 03. 09. 2025

A Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára és Múzeuma ebben az évben három különböző útvonalú templomtúrára hívja az érdeklődőket 2025. szeptember 20-án, szombaton. A ...

Tovább olvasom
Ünnepi nyitva tartás

Ünnepi nyitva tartás

Featured news | 31. 07. 2025

Ünnepi nyitva tartás:  Augusztus 20.: 12.00-18.00Augusztus 20-án a múzeum látogatása ingyenes. Minden kedves látogatót szeretettel ...

Tovább olvasom