Az aradi vértanúk Hegymegi Kiss Áron püspök sétapálcáján

Ha valakit, akkor Hegymegi Kiss Áront túlzás nélkül nevezhették élő legendának a kortársai. A porcsalmai református lelkészt nem fiatalabban, mint 76 évesen választották meg a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökének, és egészen 92 éves korában bekövetkezett haláláig állt a kerület élén. A modern kori egyházkormányzók között matuzsálemnek tűnő, és 1905-ös szélütése után nyilvános szereplést alig vállaló Kiss alakját az évek múlásával egyre több mesés történet övezte. Az egykorú sajtóban olvasható anekdoták egyike szerint 1848-ban Porcsalma összes férfija – kivétel nélkül – követte tábori lelkésznek állt pásztorát a szabadságharcba; ugyanakkor a róla alkotott képbe belefért, hogy a Károli Gáspár-jubileumon elmondott szónoklatát az ünneprontónak kirendelt császári szolgabíró is megkönnyezte, de azt szintén sokan tudni vélték, hogy Ferenc Józseffel régi barátokként tartották számon egymást. Legendássá vált a püspöki szolgálathoz való ragaszkodása is. A Debrecenben még a mai napig emlegetett történet szerint az utolsó éveiben minden hozzá érkező esperest köszönés helyett azzal fogadott, hogy „nem mondok le” – és az egyes szótagoknak a padlóhoz vert pálcájával is hangsúlyt adott.

Mindennek talán a fele sem igaz. A Hegymegi Kiss Áron által hátrahagyott kézzel fogható emlékek közül azonban éppen egy sétapálca a legérdekesebb. A mívesen faragott tárgyon a koronás címer alatt az aradi tizenhárom mellképei követik egymást katonás rendben. A faragó egy-egy rozettából kiinduló, mandula alakú, egységes stílusú koszorúban helyezte el a honvédtisztek ábrázolását, arcszőrzetük kidolgozásával azonban egyénítette is őket, és a nevüket – pontosabban egy kivétellel a családnevet vagy annak rövidítését – szintén odavéste a képük alá. A névsoron ebben az esetben nem csak a kegyelet okán, hanem az ortográfia miatt is végig kell mennünk. A címertől a pálca hegye felé haladva: DAMJANI / NAGYS / KNEZICH / LAHNER / PÖLTEN / LAJNING / SCHVEIDEL. A túloldalon pedig a további hat név ismét felülről lefelé: ÓLIK / VÉCSEI / TÖRÖK / LÁZÁR / DEZSEFI / KIS ERNŐ. Valószínűleg az olvasó is nehezen telik be a mester tömörítő érzékével.

A dísztárgy markolatának két oldalán a következő felirat olvasható: „KISS ÁRON ÚR EV. RE. PÜSPÖK. / ŐNAGYMÉLTÓSÁGÁNAK.” A püspök tehát ajándékként kaphatta 1901-ben vagy a 90. születésnapjára, 1905-ben. A datálás attól függ, hogy a címer fölötti sávba belevésett „90”-es számhoz hozzáolvassuk-e az azt közrefogó vonásokat mint egy-egy „1”-est, és így kiegészítjük-e a „90”-et „1901”-re. Ennél jóval talányosabb, hogy ki a készítő és az ajándékozó. Ezekről a részletekről az eddig megismert források zavarba ejtő információkat közölnek. Az emlék látható volt 1938-ban, a Kollégium 400 éves fennállása tiszteletére rendezett kiállításon, és a tárlatról beszámoló újságok megjegyezték, hogy a püspök pálcáját „egy aradi honvédfogoly” készítette. Ez az állítás azonban nem áll teljesen összhangban azzal, amit a Kollégiumi Nagykönyvtár 1949-es, centenáriumi kiállításáról szóló cikkben olvashatunk. A Szőke Sándor könyvtáros tárlatvezetését meghallgató újságíró ugyanis egy olyan művészi faragású botról ír, amelyet „egy kufsteini rab kanalának nyelével faragott ki[,] és Kiss Áron püspöknek ajándékozott.”

Ma, az aradi tizenhárom halálának 176. évfordulóján, a kultusz továbbra is él – a kutatást pedig folytatni kell. Egyelőre annyi bizonyos, hogy nagyon kevés olyan tárgy őrzi a vértanúk emlékét, amely láttán a gyászt valamiféle életigenlés is átjárja. Márpedig akire Kiss Áron pálcájáról a pödört bajszú Török Ignác rámosolyog, az nem elkomorul, hanem a mosolyt viszonozva kihúzza magát. Mint egy 49-es honvéd.

Veress Dániel