Szakemberek szerint a miénk az ország talán legszebb egyházművészeti kiállítása, a „kicsiny fehér” református templomok minden színével és virágával, a bölcsőtől a koporsóig tartó életútjaink évente ismétlődő vagy soha ...
Szakemberek szerint a miénk az ország talán legszebb egyházművészeti kiállítása, a „kicsiny fehér” református templomok minden színével és virágával, a bölcsőtől a koporsóig tartó életútjaink évente ismétlődő vagy soha vissza nem térő stációival, egyházi szertartásaival és ezek mélyebb értelmének magyarázatával.
A bölcsőtől a koporsóig tartó út református szertartásait templomi tárgyak és rendeltetésüket is megvilágító filmek elevenítik meg. A keresztyén hagyományokon nyugvó európai társadalmak hétköznapjait a mai napig tagolják az egyházi év folyton ismétlődő ünnepei, többek között ez teszi érzékelhetővé számunkra az „idő kerekének” forgását, segíti változásának követését.
A jeles napokhoz kötődő szertartások sorában a reformátusoknál szentség, azaz sákramentum a Keresztség és az Úrvacsora. A keresztség belépő egy közösségbe, befogadás egy szövetségbe. Az úrvacsorai szertartás ennek a szövetségnek és közösségnek rendszeres megerősítése, amelynek időpontjai igazodtak a naptári év jelentős egyházi alkalmaihoz (karácsony, húsvét, áldozócsütörtök, pünkösd) vagy a gazdaság (aratás és szüret, új kenyér és újbor) idejéhez.
A temetkezés tárgyi emlékei között szinte személyes megszólításként hallhatóak az élet értelmével, az emberhez méltó élet jutalmával, az örök élettel kapcsolatos bibliai kulcsmondatok. A református fejfák közelében Karl Jaspers vallomása késztet választásra: „Minden tovatűnik. Nem voltam kezdetben és nem leszek végül. A kezdet és a vég között a kezdet és a vég után kutatok olyan feleletet szeretnék, amely tartást ad Keresem azt a létet, amely nemcsak eltűnés.”
