Booking

Égerházy László szobrászművész "Himnusz" című szobrának avatása Kondoroson

Featured news | 08. 10. 2024

Égerházy László szobrászművész „Himnusz” című alkotása egy rövid ideig a Kollégium Múzeumának látogatói fogadóterét ékesítette. Alkotását alig egy hónapja a kondorosi FEHÉRLILIOM Népfőiskolára szállították. A „Himnusz” avatására 2024. október 13-án 15 órakor kerül sor Kondoroson.

Égerházy László szobrászművész


A „HIMNUSZ”

Számomra Kölcsey Ferenc Himnusza a magyarságot összefogó, jelképező szent imádság. Ebben a szellemben készítettem el nemzeti imádságunk születésének 200. évfordulójára a mágikus képverset megjelenítő nagyméretű faragványt, mintegy az összmagyarságra kérve áldást.

A műalkotás három különálló fatáblából áll, amely a szárnyát kiterjesztő turulmadarat – a Turul ház ősét – jelképezi. A középső fejrész, ami egy vashegyű írótollat ábrázol, arra utal, hogy bő száz esztendővel ezelőtt egy tollvonással sorsszerűen szakították szét a magyarságot. Az alkotás középpontjában a történelmi és a Trianon utáni Magyar Haza kivágott darabjait ma is a Himnusz és a hazaszeretet érzése tarja egybe.

A középen elhelyezett kör alakú vereten, amely a zászlónk fehér színét testesíti meg, belülre a Himnusz négy versszakát véstem: az első három és az utolsó, nyolcadik versszakot. Körkörösen befelé haladtam, betűösszevonásokat alkalmazva és kiemelve az „Isten áldd”, a „magyart” és a „Megbünhödte már e nép a múltat s jövendőt” szövegrészeket. Mindezek a hazában való hitet és a magyarság összetartozását jelképezik. Kívülre, a külső tágabb körbe, a magyarság sorsa felett kesergő versszakokat írtam. Itt, körkörösen kifelé haladva, azt a kívánságomat is megpróbáltam kifejezni, hogy végre távozzanak már el tőlünk ezek a terhek. Mindezt körülvettem ősi magyar és keresztény jelképeinkkel. Jobbra lenn a kora keresztyén ábrázolásokból ismert glóriás lélekmadár, fölötte az újjászületést jelképező főnix, efölött pedig két honfoglalás kori jelkép látható, a párduc és a turul; legfelül a református egyházművészetben is közkedvelt, fiait vérével tápláló pelikán, a magyarság feltétlen önfeláldozásának jelképe. Balra lenn az ősi magyar hitvilágból ismert lélekhozó griffmadár, fölötte a magyarság ősanyjaként ismert csodaszarvas, legfelül pedig a Megváltót jelképező zászlós bárány látható. Ezeket a jelképeket a Himnuszból vett képekkel is megerősítettem. Így jobb oldalra helyeztem a „Tokaj szőlővesszeit” jelképező szőlőfürtöket, balra pedig a „Kunság mezein” érlelődő búzakalászokat. A mitológiában és a heraldikában (címertan) a jobb és a bal oldal hagyományosan a férfi és a női minőséget jelenti. A két oldal jelképei azonban egymásban átalakulnak, hiszen a csodaszarvas egyúttal tejút-jelkép is, akinek agancsai között születik meg, azaz kel föl a Nap. Ez a Nap köztudottan Krisztus-jelkép is („Én vagyok a világ világossága.”).

Alul a „vérözön lábainál”, felül a „lángtenger felette”, illetve az „ért kalászt lengettél” és a „nektárt csepegtettél” egymással ellentétes motívumokat helyeztem el.

Legfelül, a fejrészen az első teljes magyar nyelvű bibliafordítás, a Vizsolyi Biblia magyar címerét faragtam meg, hiszen Károlyi Gáspár és lelkésztársai vállalkozása, amelyből Kölcsey Ferenc Himnuszának szemlélete és nyelve is leginkább táplálkozik, számomra a magyar megújhodás, a magyar nyelv és kultúra egyik diadala.


Isten áldd meg a magyart!

2023. január 22.


Égerházy László

Faszobrász


Opening hours

Today's opening: from 10:00 to 16:00

View opening hours ›

Getting here

Our address: H-4026 Debrecen, Kálvin tér 16.

View map ›

Entrance fees

Find out about ticket types and other fees.

View entrance fees ›

More posts:

Könyvbemutató

Könyvbemutató

Featured news | 05. 02. 2025

A Tiszántúli Református Egyházkerület Közgyűjteményei tisztelettel meghívja Önt a 2024-ben megjelent kiadványainak bemutatójára. 2025. február 13. (csütörtök) 14 óra Debreceni ...

Tovább olvasom
Closed for technical reasons!

Closed for technical reasons!

Featured news | 29. 01. 2025

Tisztelt Látogatók! A Múzeum február 3-án és 4-én technikai okok miatt zárva tart!  Megértésüket előre is köszönjük!

Tovább olvasom
Téli nyitvatartás

Téli nyitvatartás

Featured news | 11. 12. 2024

Tisztelt Látogatóink! December 16-tól változik a nyitvatartásunk: December 16. hétfő - ZÁRVA 2024. december 21. és 2025. január 5. között a Múzeum ZÁRVA tart. Január 6-tól ...

Tovább olvasom